Dragon Bangle Barcelet

Ő most az aktuális kedvenc! Igaz a rózsaszín nem az én színem, de nem akartam megint feketét vagy éppen fehéret, úgyhogy erre a long magatama gyöngyre esett a választásom. A kari közel 3 zacsi magatamát elnyelt, a maradékból csináltam egy csajos fülit (inspiráció Hoyacarnosa).






Minta/ Pattern: Nancy Jones, (Beadwork magazine 2011 Február/Marcius-i szám)
Thank you!

Donut 2

Magamnak is szerettem volna egy ilyen medált, úgyhogy készítettem egy "fapados" változatot csiszikkel. A medál rész két oldala egy kicsit eltér egymástól, de a fő szín a piros lett =)

Horgoltam hozzá kis kockákból egy láncot is, most fényes feketéből és ezen láthatjátok a kényelmesebb megoldást ahol a kapcsokkal nem kell bajlódni. Két pici mágneskapcsot használtam. Nem volt egyszerű rátenni a láncra, mert mind a fogókat, mind a láncot magához vonzotta, de végül sikerült. A kapcsok azért vannak olyan közel a medálhoz, mert különben nem feszült meg az alsó lánc. Amikor a lánc lóg az ember nyakában akkor a láncot lehúzza a medál súlya így nem ugrik össze, és emellett a mágnes nagyon erős, így nem kell félnem, hogy elhagyom =) 
 

Ezen a képen még díszítés nélkül van, gondoltam, ha nem tetszik valamelyik oldal a csiszikkel, akkor lebontom, de végül megtartottam mind a kettőt díszítve.


Minta: Larebijoux
Thx!

Donut 1

Ugyan a közös fűzőcskén nem tudtam ott lenni, de azért én is megfűztem, amit terveztünk =)
Ilyen lett az első. Anyum kapta szülinapjára. Tartozik hozzá egy horgolt lánc is ezüst közepű kristályból, de nem kapok hozzá gyöngykupakot, úgyhogy még nincs kész.

Minta:Larebijoux
Thx!

Szitakötő kitűzők Jucinak!

Az első verzió gyöngyből van, és szép színes lett, ahogy Juci kérte. A teste kicsit ducira sikerült, de így legalább nem látszik a kitűző.

A másikhoz ismét dróthoz kellett nyúlnom, amit régen nem tettem. Nagyon élveztem csinálni, ugyan a szárnyak nem lettek teljesen egyformák, de azért meg vagyok elégedve vele. A teste azért lett kicsit lyukacsos, mert a próba szitakötőnél, ugyan nem látszik ki a drót, de nagyon kusza lett a törzse az áttekercselések miatt. Hamarosan őt is megmutatom majd =)

És egy közös kép :)

Cserebere Jucival!

Juci nagyon szeretett volna szitakötőket, de azt mondta nincs ideje megfűzni, így én ezekért a szuper horgolt bogyókért cserébe csináltam Neki két szitakötőt.
Ugyan gyakoroltam már a bogyó horgolást, de nem tudom mikor jön el az idő, amikor majd vállalhatóak is lesznek, úgyhogy kapóra jött a dolog és így legalább már nekem is vannak Juci- féle horgolt bogyeszaim =)


Köszönöm szépen!
(A szitakötőket holnap mutatom!)

Lusjes karkötő

Ez a karkötő igazán feltűnő jelenség. Szerintem állati jó, én nagyon imádom =)
Mikor megkaptam a mintát, tudtam, hogy nekem kell egy ilyen, aztán kicsit később láttam Robertánál megfűzve. Az övé is szuper lett.
Egyébként eszi a 15/0 kását rendesen.
A képen ami sötétkéknek látszik az igazából ezüst közepű sötét lila (nem tudom a pontos nevét), de nem kék, csak a kép nem adja vissza rendesen a színét.

Minta: Jellina
Thank you!

Seherezade ring

Nagyon kellett harcolnom magammal, hogy ne tegyek egyik oldalába sem egy kis feketét, de sikerült megállnom. A zöldes oldalba a 8/o kása helyett magatamát tettem, szerintem jó lett vele. Alulra csináltam egy nagyon egyszerű bogyót, ami csak úgy adta magát.
A láncot kis négyszögekből horgoltam, a cserélhető medálos ötletet Raszputyin Adrinál láttam és nagyon tetszett, úgyhogy megcsináltam én is. Bár ezekkel a kis delfinkapcsokkal nem vagyok elégedett, elég nehéz kapcsolgatni őket, de már kitaláltam hogy fogom megváltoztatni. Nemsokára mutatom azt is!


Minta: Sabine Lippert
Thank you!

Ismét díjat kaptam!

Ezzel a díjjal Kriszalkot  lepett meg, akinek a blogját ugyan csak most ismertem meg, de gyönyörű éxereket készít. Nagyon szépen köszönöm a díjat!
Ezúttal én is tovább adom a díjat, bár az én jelöltjeim közül már senki nem kezdő =)


A szabályok a következők:

1. Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-blog képet, és másold be ezt az útmutatót.

2. Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.

3. Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.

4. Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.


Jelöltjeim:

Kandy, aki az első pillanattól kezdve segített, amiért nagyon hálás vagyok Neki és emellett szebbnél szebb éxereket készít!
Tünde , akitől szuper PIF ajándékot kaptam és csodásak a munkái.
Valamint Adri, akit volt szerencsém személyesen is megismerni és aki gyönyörű, igényes nőies éxereket készít.

PIF ajándékom Jucinak

Az én első PIF ajándékom is szerencsésen megérkezett. Jucinak személyes találkozásunkkor tetszett a félig meddig saját tervezésű gigászi bogyóm, így azt készítettem el Neki más színekben. Szerencsére találtam pont bele való hosszúkás fa bogyót is így nem fóliát kellett a belsejébe tennem. A lánc rész ugyan nem látszik teljesen,de azt is én hajtogattam drótból. Készítettem hozzá egy fülit is.





Ezt a képet csak azért csináltam, hogy lássátok mekkora a Luna bogyóhoz képest!  

Juci írta hogy tetszett neki aminek nagyon örülök!
Viseld szeretettel!

PIF ajándékom Tündétől

Körülbelül egy hete megérkezett a PIF ajándékom Tündétől =) Annyi gyönyörűséget kaptam, hogy el sem hittem! Azt beszéltük meg, hogy egy szíves kapcsos horgolt nyakláncot kapok, erre volt még a csomagban a nyaklánc mellett egy horgolt karkötő, viaszos szálak, lógicák és még egy tábla csoki is. Az első képet Tünde blogjáról vettem kölcsön, mivel a csoki már nem érte meg a fotózást =)




Az éxerek csodálatosak, imádom őket!
Nagyon  nagyon köszönök mindent!

Felpaprikázva =)

Amikor megláttam Adri chillijeit, tudtam, hogy ilyen nekem is kell.
Egész szettet készítettem. Igaz eddig a piros valahogy nem volt az én színem, de kezdem egyre jobban megszeretni. Szerintem nagyon vidám lett.
Remélem nem haragszotok a sok kép miatt, de egyszerűen nem tudok betelni velük =)









Baráti ölelés

Ezt a díjat is Adritól kaptam. Köszönöm szépen!
Az igazság az, hogy mindenkinek továbbadnám a díjat, akinek a blogját nézni szoktam, így nem neveznék meg öt embert, egyszerűen csak mindenkinek küldöm ezt a virtuális ölelést =)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Saját fotó
Sziasztok! Gerda vagyok és újrakezdő, mint sokan mások. Körülbelül 2009 júliusában kezdtem el újra foglalkozni a gyöngyfűzéssel és mivel a drótos ékszerek is nagyon megtetszettek, ezért elkezdtem hajlítgatni én is :) Éxereimet kizárólag minőségi gyöngyökből, alapanyagokból készítem, mivel úgy gondolom, hogy csak így érdemes bármit is kiadni a kezeim közül. Remélem velem együtt örömötöket lelitek az éxereimben. Ha esetleg kérdésed van akkor fordulj hozzám bizalommal az alábbi linken!

Üzenj nekem =)

Rendszeres olvasók

Geoclock



Gyöngyzug

Gyöngysziget

PIF

PIF
Elkelt minden hely! Katának, Julinak és Alíznak készítek ajándékot =)

Gyöngyöslányok

Tekergetős kedvenceim (wireworks)